A téli hónapokban sokszor megfordul a fejünkben, hogy ebben a hidegben valahogy semmi sem az igazi… Nem elég, hogy fázunk, fáradékonyak vagyunk és ingerültek, de még a napsütés is ritkaság. Ráadásul, mintha az agyunk se úgy vágna, mint szeretnénk. Mondhatnánk, hogy ez már bizony a korral jár… bár sokak esetében azonban mégis inkább tudományos alapja van a szellemi gyengülésnek.
Leginkább szója
alapú termékekkel tudjuk magunkhoz venni a lecitint,
így a vegetáriusok is könnyedén hozzájuthatnak anélkül,
hogy húst, vagy tojást kellene fogyasztaniuk. A lecitin
megtalálható különféle táplálékainkban is, pl. szója,
búzacsíra, kukoricacsíra, teljes kiőrlésű búza, kemény
héjú gyümölcsök, földimogyoró, dió, növényi magvak,
napraforgó, repce, kukorica, lenmag, babfélék, lencse,
borsó, élesztő, tojássárgája, máj.
: : : L
E C I T I N : : :
Nevét a tojássárgája görög neve után (görögül: Iecithos) kapta. A sejthártya és a fehérjék egyik alkotóeleme, valamint hozzájárul a vérben a zsírok szállításához.
Nevét a tojássárgája görög neve után (görögül: Iecithos) kapta. A sejthártya és a fehérjék egyik alkotóeleme, valamint hozzájárul a vérben a zsírok szállításához.
A lecitin fő alkotóelemei:
Létezik két B-vitamin származék, melyek a lecitin fő alkotóelemei: a kolin (B11 vitamin) és az inozit (B8 vitamin). Számos egyéb előnyös tulajdonságaik mellett az idegrendszerre, az agy működésére, és a memóriára gyakorolt hatásuk ismert. Fő forrásuk a szója lecitin, a tojássárgája és a marhamáj.
Kolin
A kolin, vagy más néven B11 vitamin a szójalecitinben található meg legbioaktívabb formában, szervezetünk leginkább a kolinnak ezt a formáját tudja hasznosítani.
Szükségességét ma már nem vitatják, hiszen kutatások támasztják alá, hogy a kolin nélkülözhetetlen az agysejtek növekedéséhez és akadálytalan működéséhez. Hiánya többek közt memória zavarokat okoz (feledékenység, koncentrálási nehézségek, fejfájás, ingerültség, stb).
Létfontosságú tápanyag a terhesség és szoptatás alatt, ugyanis a csecsemőknek a gyors agyi fejlődésük megfelelő szinten tartásához a napi anyatej adagjukban annyi kolint vesznek magukhoz, amennyit egy átlagos felnőtt használ fel.
Szervezetünk napi szinten 3-4 gramm kolint állít elő, azonban erős mentális és lelki teher alatt a napi szükséglet dupláját is elhasználhatjuk.
A kolinnak fontos szerepe van az agy anyagcseréjében.
Inozit
Agyunk másik fontos táplálékához a B8 vitaminhoz (inozit) elsősorban a hús, a tej, a gabona, a gyümölcsök, a dió- és főzelékfélék fogyasztásával juthatunk hozzá. Az inozit jótékony hatással van az agyműködésre, az idegrendszerre.
Szervezetünkben a bejuttatott szénhidrátból pl. a máj, a vese állítja elő, majd a vér útján jut el a sejtekig. A gerincvelőben, az agyban és az agyfolyadékban nagy mennyiségű tartalékok képződnek inozitból, azonban erősebb leterheltség esetén ezek a készleteink felhasználódnak.
Fontos tudni, hogy az alacsony tápanyagtartalmú vagy félkész ételek fogyasztásával az inozit termelése lecsökken, a koffein pedig kifejezetten pusztítja az inozitot.
Az oldalon olvasható információk tájékoztató célt szolgálnak. Nem helyettesítik az orvosi kezelést illetve szakvéleményt, ezért amennyiben betegségben szenved, forduljon szakemberhez!